A következőkben olvasható írás valóságtartalmáért a közzétevő nem vállal semmilyen felelősséget, ugyanígy semmiképp nem tükrözi személyes álláspontját. Egyetlen cikk illetve bejegyzés estében sem volt és nem is lesz szándékom illegális cselekményre, illetve annak erkölcsi elfogadására ösztönözni az olvasót.
[Köszönet OTC-nek az anyagért.]
Wood Tic & Indiana Jonz Ch. Jocko
Két és fél évvel ezelőtt voltam egy régi jó barátomnál Mr Wood Tic-nél,hogy kutyát vegyek tőle. Megkérdeztem, hogy szerinte melyik kutyát lenne érdemes hazavinnem, hogy party-ba tegyem. Azt mondta, hogy tudna ajánlani Rudy és Monk párosításából pár kutyát, megmutatta őket és megkért, hogy válasszak közülük egyet, amelyik tetszik. Azt is elmondta, hogy van pár köztük, amelyik már roll-ozva is volt, de van olyan is, amelyik már 1-2 W-t tudhat maga mögött. Mikor megnéztem ezeket a kutyákat, feltűnt egy kölyök, aki nagyon érdeklődve nézett engem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ezt a kutyát választottam. Némi alkudozás után megegyeztem Wood-dal ( a kutyának már volt győzelme, így nehezen adta be a derekát) és irány haza. Mikor hazaértem, mondtam a feleségemnek, hogy jöjjön ki, mert mutatni akarok valamit neki, mire ő azt mondta : "remélem nem hoztál haza megint egy kutyát" Mikor a kutya meghallotta feleségem hangját, egyből kiugrott a kocsiból, odaszaladt hozzá felugrott rá és arcon nyalta.......mit ne mondjak szerelem volt első látásra. Attól a naptól fogva, ha csak meghallotta a feleségem hangját, majd kiugrott a bőréből.
Mikor edzésre fogtam, eleinte nem mutatott nagy érdeklődést és nem igazán tudtam, mit kezdjek vele: egy igazi lusta kutya benyomását keltette bennem, aki még a házából sem nagyon akart kijönni. Ezért úgy gondoltam lesz ami lesz, beteszem a mélyvízbe és kipróbálom egy nálánál idősebb, tapasztalt kutyával. Legnagyobb meglepetésemre ezt a kutyát 10-15 perc alatt megállította.
Az első party-ját S.C.B.K’s N-Put ellen vívta /ref:T.K.O/..ezt a kutyát 1.25 alatt állította meg úgy, hogy az ellenfele megállt a szkreccsben.
A második ellenfele a Bad Company Knls Puff-ja volt /ref.Sammy The arab/. Puff a Stone City Kennels Ch Nico és egy Whites Tab vonalú kutya kölyke.. Puff erősen támadta Jocko első lábát, mire Jocko Puff fején dolgozott. Puff egyszer elfordította a fejét, Jocko egyből a torokra váltott és le sem lehetett szedni onnan a továbbiakban. Puff forgott a 0.34-ik percben és szkreccselni kellett, ezt a szkreccset szépen megcsinálta. Jocko egyre keményebben támadott és úgy tűnt ezt a győzelmet nem lehet tőle elvenni. Az ismételt kemény torokfogás után Puff a második szkreccset már nem vállalta, így Jocko 2xW-lett mióta nálam volt.
Nem sokkal az első győzelme után (5-hét telt el azóta) beneveztem a harmadik meccsére és innentől fordultak rosszra a dolgok. Mikor beraktam a ringbe feltűnt, hogy a kutya soványabb és nincs meg benne az a tűz, ami szokott lenni és rá jellemző. Már az úton odafelé is kicsit furcsállottam valamit, de nem tudtam mi az és mivel a meccs alatt is gyengének és enerváltnak tűnt a kutya, így ezt a meccset gyorsan feladtam, mielőtt komolyabb baja lehetett volna a kutyának. Néhány nappal később, amikor sétáltunk észrevettem a kutya lábain pár narancssárgás foltot és ez nagyon megijesztett, mert nemrégiben olvastam a Babesia nevű betegségről, aminek ezek a tünetei. Azonnal orvoshoz vittem a kutyát, ahol megerősítették a gyanúmat. A doki rögtön az állatkórházba küldte a kutyát és mondta, hogy nincs sok esély a felépülésére, hiszen a betegség már elég súlyos stádiumban van a szervezetében, majd a következő napok megválasztják, hogy életben marad-e vagy sem.
Két nappal később felhívott a doktor és mondta, hogy vigyem haza a kutyát, ha az utolsó perceket vele akarom tölteni és hogy utolsó óráit a kutya is szeretett otthonában töltse. A végső óráiban már a széklete is csak vér volt, nem bírtam tovább nézni a szenvedéseit, ezért elaltattam. Sokat beszéltünk/beszélünk azóta róla és a betegségről (babesiosis), ami egy ritka betegség és sajnos kezelhetetlen. Azután megkaptam Jocko egyik testvérét Hogan-t, aki kiköpött olyan mint Jocko. A sors furcsa fintora, hogy ezt a betegséget már lehet kezelni és ha Jocko kicsit később kapja el, akkor talán ma is velem lehetne. Fájdalmamat Hogan igyekszik enyhíteni, aki mindenben olyan, mint Jocko, ugyanúgy néz, ugyanúgy mozog, sőt még ugyanabban a pozícióban is alszik.
Így Jocko egy kicsit mindig velem van"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése