[Köszönet zoolee-nak az anyagért.]
Candy 16 hónaposan került a Millbuster Kennelbe, miután látták egy rövid, 22 perces mérkőzésen, amit könnyedén megnyert. Akkor 45 font súlyú volt, ki volt száradva, egyáltalán a legrosszabb-féle bulldog volt, amit valaha is láttam.
Ellenfele egy barna, kék szemű szuka volt a Snooty vérvonalból. Már több jó kutyával leszámolt. Candyvel való mérkőzése után úgy nézett ki, mint akin átment egy busz.
Féregtelenítettük, és megpróbáltuk fellelni a tenyésztőjét, mert aki eladta nekünk – mint kiderült – nem a gazdája volt.
Aztán egyszer csak megjelent az igazi tulajdonosa az igazoló papírokkal és fényképekkel, mi meg visszaadtuk neki a kis kedvencét. Felajánlottuk, hogy megvásároljuk tőle is, de visszautasította.
A következő héten mégis megkötöttük az üzletet, mert az ember új autót akart venni. A kutya papírjain nem találkoztunk ismert nevekkel.
Első mérkőzésén ellenfele Freddie the Arab és Paul Roxanne-ja, (Ch. Rocky X Needle Nose), a négyszeres győztes Ch. Rocky Jr. lánytestvére.
Jól emlékszem a lakókocsijukra, és arra, hogy fogadáskor ott mondták: tegyünk csak le az asztalra egy csomó pénzt, ők állják, bármennyi is legyen. A bíró Gusto Boy volt. A kutyákat megmosták és lemérték. Roxanne visszavonulásra kényszeríti Candyt, aki nem esik pánikba, visszatámad, és elkapja Roxanne torkát. Roxanne hirtelen elengedi, és visítani kezd.
Új menet kezdődik, Candy vezet, a vörös szuka még jobban ellenáll. Ismét indítják őket, Roxanne feladja a meccset a negyvenhetedik percben.
A második meccsére Jimmy’s hírneves szukája Brenda ellen északra, Pennsylvania-ba kellett utaznunk. Bíró: Liftaker.
Már kezdetkor Candy Brenda mellének rontott, az pedig Candy orrát kapta el. A tömeg felváltva bíztatja a hazai favoritot. Candy elkezd forogni, mint egy krokodil az áldozatával, Brenda fogást veszt. Candy ellenfele hátsó részét harapja, vérző sebet ejtve.
A tizenkilencedik percben Candy toroknak megy, és huszonhatodik percben Jimmy úgy határoz, ennyi elég volt a kutyájának.
A harmadik utunk szintén északra vezetett B és R Ch. Barni-jához. Sokak szerint Barni nagy kihívás Candy számára, mert eddig három meccse során egyre csak erősödött. Nagyon jó harcos, jó természetű kutya hírében állt. A kutyákat fürdették és mérték. Candy súlyánál van, Barni 46 font, kövérnek látszik. Bíró: Union Knights.
A kutyákat egymásnak eresztik. Mindketten elkeseredetten harcolnak, egyik sem enged a másiknak. Én láttam Barni három nyert meccsét, de az idő múlásával Candy – súlya és erős állkapcsa révén – előnyre tesz szert.
A negyvenedik percre nyilvánvalóvá válik, hogy a mérkőzés nem folytatódik, Barni sokkot kap.
Gazdája felveszi Barnit, miközben egy courtesy szkreccset csinálnak. Fél óra múlva kiderül, hogy számára ez volt az utolsó meccs.
Candy negyedik mérkőzésére hazai pályán került sor a 49 fontos Untouchable Big Sandy ellen. Bíró: Hardcore’s Big Mike.
Sandy eddigi meccseit uralta.
Fürdetés és mérés után elengedik a kutyákat. Candy nyerésre áll. A tizenharmadik percben Sandynek szkreccselnie kell. Elkapja Candyt, de az fojtogatni kezdi. A tizenhatodik percben újabb szkreccs, Candy nehezen jut megint fojtogatáshoz. Sandy tiltakozni próbál, de a sarokban fogadja a tízes rászámolást.
Az ötödik meccs nem volt annyira egyoldalú, mint az előzőek. A Hardline Kennel 50 fontos Diamond nevű szukája volt az ellenfél. Úgy hírlik, éppoly erős állkapcsú, mint Candy, és könnyen lehet, hogy végez vele.
Fürdetés, mérés, Candy 48 fonton áll.
Diamond 51,5 fontos, tisztán súly fölött van. A gazdája méréskor megkísérelte eltéríteni a térdével a mérleg mutatóját, vita tört ki, de mielőtt felocsúdhattunk volna, a kutyák az arénába kerültek. Bíró: Sir John.
Diamond szemmel láthatóan a nagyobb és erősebb. Candy rövidebb Diamondnál és nem éri fel. Candy szájra megy, és kirántja Diamond két felső szemfogát.
Diamond veszélybe kerül, néhány rossz mozdulatot tesz, és újra indulásra szólítják fel. A harminckettedik percben véget ér a mérkőzés anélkül, hogy Diamond szkreccset hajtott volna végre.
Miután öt szerződött meccset nyert (és csak az egyik kutya indult ellene szkreccsből!), Candy 4 éves korában, egészsége teljében, teljesen ép fogazattal visszavonult.
Gr. Ch. Cannibal Candy már nincs az USA-ban. Moszkvába került. Ő volt az első Oroszországba eladott Grand Champion. Hogy származását megtudjuk, összegyűjtöttük papírjait, és kiderült, hogy egy anyját befedezett fiú utódja. Pedigréjének fő állomásai: Ch. Paladin, Boudreaux Eli és Jim Uselton erős Tudor vonala.
[ Cannibal Candy a SDJ 1995. Szeptember/Október-i számának címlap-kutyája volt. - bad mofo]
| Cannibal Candy | Garcia’s Sonny | Lopez’ Iron Tyson | Mim’s Ruckus |
| Sunshine’s Lovely | |||
| Garcia’s Old Lady | Butt’s Buck | ||
| Butt’s Bambi | |||
| Garcia’s Old Lady | Butt’s Buck | Cummings’ Midas | |
| Cummings’ Bobbie | |||
| Butt’s Bambi | George’s Dog Soldier | ||
| Bullord’ Fale Face |
| Lejelentve | Ellenfél | Súly (font) | Idő | Bíró |
| ’92. jan-febr. 32. old. | Freddie & Pat’s Roxanne (1) | 49 | 0:46 | Payne |
| ’92. nov-dec. 23. old. | Jimmy’s Blade | 50 | 0:26 | Lifetaker |
| ’93. jan-febr. 16. old. | B.R.’s Ch. Barni (2) | 49 ½ | 0:50 | Big Chuck |
| ’93. nov-dec. 17. old | Untouchtable’s Sandy (1) | 49 | 0:19 | Big Mike |
| ’94. máj-jún. 19. old. | Hardline Kennel’s Diamond (1) | 50 | 0:32 | Sir John |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése