Néhány sorban szeretném köszönteni az idelátogató kedves és kevésbé kedves olvasókat.
Habár olcsó mentegetőzésnek tűnhet, hadd kezdjem azzal, hogy nem azért kezdtem el ezt a blogot, hogy állatok kínzásait, szenvedéseit olvashasson bárki is, akinek ez kéjt és perverz élvezetet jelent.
Személy szerint ezeknek a kutyáknak a tisztelete és csodálata motivált arra, hogy teljesítményüket a lehető legobjektívebben megpróbáljam bemutatni, illetve tenyésztőik munkásságát (még ha sok magát állatvédőként aposztrofáló ember ebben nem lát mást, mint szadizmust, kegyetlenkedést).
Én személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy ebben a kemény sportban (igen szerintem ez egyfajta sport, ha a bikaviadal, sporthorgászat, vadászat az, akkor ez is, már csak azért is mert itt soha nem a gyilkolás volt a cél, hanem a győzelem) csak azok érhettek nagy eredményt el, akik alázattal és igen, szeretettel viseltettek nemcsak a saját, de ellenfeleik állatai iránt is. Lehet, hogy nincs igazam, de a számtalan interjú, amit eleddig olvastam mindenképpen ezt a benyomást erősíti bennem.
A cikkek, amiket lefordítottam, bárki által fellelhetőek a legnagyobb amerikai fórumokon, ahol nem bűn az, hogy valaki leírja, milyen is ennek a fajtának a történelme. A cikkek ugyanis nem a közelmúltban íródtak és egy kivételével ( ez pedig a szerb Silver története) az Egyesült Államokban lezajlott történéseket örökítettek meg. Másrészt, ugyan ki vállalhat felelősséget azért, hogy a leírtak egyáltalán megtörténtek és nem pusztán a képzelet szüleményei? Én biztosan nem...
Szóval igenis tisztelem és SZERETEM a kutyákat, a vakon, sokkban dead-game-et scratchelőt ugyanúgy, mint azt, akit "korcsnak" neveznek, mert 3 perc után kiugrott az erőpróba elől!
Másrészt, rendben befejezem, de akkor ne legyen több rendőrségi hír a tévében, ne legyenek horgász és vadász sportcsatornák, főleg pedig tépjük ki történelemkönyveinkből is az aljas háborúkról szóló lapokat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése