[Köszönet OTC-nek]
„egy örült kis szuka története”
Talán a végzet akarta, hogy találkozzunk mi ketten, az Én és az Ő szerencséjére.
Neven (Sirmium kennel) felhívott, hogy menjek el hozzá és válasszak egy szuka kölyökkutyát azokból a kölykökből amelyek Bambela ROM-tól erednek, akit még 10 évvel ezelőtt neki adtam.
A Barátom Simo Markovic is velem jött, aki nagy kutyás és elhatározta, hogy ő is beszerez magának valami kutyát. Mikor megérkeztünk Nevenhez én beszélgetni kezdtem vele mig Simo elindult Neven fiával, Nikolával (Sirmium Jr.) hogy körülnézzenek kutya ügyben.
Ekkor találkoztak egypár cigánnyal, akiknél megláttak egy kis szukát, ami nagyon megtetszett a barátomnak. És annyit beszélt nekem róla hogy.3 nap után elküldtem a cigányoknak 300 EU-t és megvettem a kutyát, amit ők Bibikának hívtak, de én Ciganka (cigánylány)-nak neveztem el.
Később megtudtam, hogy a kutya már 1xW / ezt 0.52 perc alatt szerezte meg/ és vagy 1000 szer volt már Roll-ozva.
Körülbelül fél évbe telt, amíg a kutyát sikerült normális állapotba hoznom, hiszen addig csak a szemétből kikerült döglött halakkal etették és pl. a száraztápot nem is ismerte, sőt sosem volt előtte friss víz csak zavaros, poshadt lötty.
Amikor a kutya már eléggé erős volt úgy gondoltam kipróbálom a súlyában az egyik legjobb kutyával és ezért én és Komany elutaztunk Horvátországba, ahol eleve esélytelennek tartottak minket, hiszen az ellenfelünk nem más volt, mint a híres kutya Alens Ch Zuta aki már 4xW-volt. Ciganka mindenkit meglepett, hiszen komolyabb sérülések nélkül hozta ezt a party-t,igy már 2 xW ként jöttünk haza.

A champion cimhez ismét egy komoly kutyát kerestem és így hoztunk össze egy találkozót Floyd Ch Tajgával aki 2x BIS volt és igen kemény diónak ígérkezett..
Megint esélytelennek számítottunk, de Taigát 1.24-kor kivették. Kitartását egy DG Scratch-el bizonyitotta. : 3 x engedték el, megcsinálta mindet, de a champion cimet már nem tudta elvenni Cigankától.
Ezután úgy döntöttem, hogy "nyugdíjazom" ezt a kutyát, hiszen eleget kapott már az élettől, mert mint kiderült volt olyan nap, amikor egymásután 3 alkalommal is rollba tették a cigányok. Ez így is maradt volna, ha nem kezd el provokálni a Rebus kennel, miszerint nekik van egy olyan szukájuk, ami megtudná állítani Cigankát és ehhez szerintük nem is kellene neki sok idő, hiszen előző party-ját is hozta 17 perc alatt. Ez a kutya volt Rebus Knl Jelena, aki ekkor 1xW volt.
Ciganka bebizonyitotta hogy súlyában a legjobb, hiszen Jelenát is megállitotta 39 perc alatt, így 4x W lett.

Első party-ján Tea ellen még 15 kg-ban lépett porondra, majd Ch Zuta-val 13,40kg-ban, kövekezőn Ch Taigával 14,06kg-ban, végül Jelena-val 13,80kg-ban
Az amerikaiak biztosan azt mondanák rá, hogy egy nagyon kemény rombolókutya, mert minden súlyban erős és remekül megállta a helyét bármilyen súlyban is indították el, partnereit mégis rendre felőrölte.
Én most 99%-ban biztos vagyok benne, hogy nem fogom elengedni a GR.Ch címért, megérdemelte a nyugodt életet, csak neveljen kölyköket. Egész életében és amióta nálam van egyfolytában edzésben volt és folyamatosan felkészülés alatt állt. Még nem született tőle kölyök, egyenlőre inkább nézem, ahogy élvezi az életét.
Úgy gondolom, hogy bebizonyította nagyszerűségét és erre mi sem lehet ékesebb bizonyíték, mint azok a nevek akiket sikeresen leküzdött: 6 hónapon belül a két híres kutyát. Ch Zuta-t 4xW és Ch Taigát 2x BIS.

Rekordja:
- Izzy's Tea, 15 kg, 0:52, bíró: Neven Sirmium
- Alen's Ch. Zuta 4xw, 13,4 kg, 0:51, bíró: Zelenovic
- Floyd's Ch Tajga 3xw, 14,05kg, 1:24, bíró: Dejo Ivanovic
- Rebus' Jelena 1xw, 13,8 kg, 0:39, Dejo Ivanovic

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése