2011. március 16., szerda

Melonhead - akit mindenkinek ismernie kellene

A következőkben olvasható írás valóságtartalmáért a közzétevő nem vállal semmilyen felelősséget, ugyanígy semmiképp nem tükrözi személyes álláspontját.  Egyetlen cikk, bejegyzés illetve kép megjelentetésének esetében sem volt és nem is lesz szándékom illegális cselekményre, illetve annak erkölcsi elfogadására ösztönözni az olvasót.



Tisztelgés egy Grand Champion előtt
(írta Little Rodney aka The New Kid On The Block)

Mikor kezdő vagy ebben a sportban, minden kutyát, akiről hallottad, hogy nyert néhány meccset, nagyszerű kutyának tartod, különösen, ha abból a vonalból van, amit te is tartasz. Néhány éve, mikor még csak épp elkezdtem a sportot, kritizáltak, ezért a hozzáállásért egy kutya, Melonhead esetében. Ekkor Melonhead már nyert 3 meccset, de szerintem nem kapta meg azt a tiszteletet, amit megérdemelt. Akikkel beszéltem, azok számára Melon egy nagyon jó fogáskitartó művész volt [hold out artist]. Kritikusai azonban azt állították, hogy az első alkalommal, amikor bajba kerül, meg fog állni. Nos, 2 évvel később és összesen 9 győzelemmel a háta mögött Grand Champion Melonhead valóban elhallgatta kritikusait.

Első küzdelme Lawerence’s Rocky ellen volt. Melon könnyedén nyerte ezt és meg is állította ellenfelét rövid idő, 0:25 perc alatt. Rocky korcsnak bizonyult, míg Melon megszerezte első „hivatalos” győzelmét.

Másodikra egy kicsivel nehezebb megmérettetés elé állt, mivel Shankbone ellen lépett porondra, aki egy komoly versenytárs volt akkoriban. Shankbone egy Maxwell nevű állatot hozott, aki igazán game volt. Egy óránál ki kellett venni, de csinált egy jó courtesy-t.

Ezután Hathaway’s Uzzi gazdái szerződtek meccsre Melon ellen, aki egyenesen átgázolt ellenfelén és a meccset egész könnyűnek láttatta ezáltal. 1:15-nél kivették ellenfelét, így megszerezte a Champion címet.

Negyedik találkozója Lewis’ Python-nal történt. Ez a kutya 39 percig bírta és megállt.

A sorban az ötödik opponens North Central Texas Boys Goldie nevű kutyájuk volt. Ez a meccs az előzőhöz hasonló módon folyt le: Goldie 23 perc alatt megállt.

A hatodik Nanny’s Hank volt, aki egy elismert 2 X W akkor. Hank Little Boots fia volt, és előtte legyőzte Champion Tiny Tim-et, Melonhead testvérét. Sokak fejében nem Melon volt a favorit. Hank egy keményen harapó bulldog volt, aki szeretett torokra menni. Én egy háztömbnyire laktam Hanktől és gazdájától, sokat sétáltattam, hogy szálkásítsam. Hogy a lényegre térjek, 0:51 percnél Hank megállt a vonalon, ezáltal Melonhead megszerezte 6. győzelmét.

Ez volt a fordulópont Melon megítélésének szempontjából. Nyomasztóen, ellenállhatatlanul bebizonyította, hogy tud harapni és könnyedén megállít egy magasan jegyzett bulldogot is. Ekkortól kezdte el megkapni a megérdemelt tiszteletet.

Hetedik ellenfele Ken and the A-Team’s Higgins lett. Higgins-t 1:30-nál megállította és ez a győzelem Melon-t az egyik legjobb 45 fontos kutyává tette az országban.

Ha egy kutya nyer hét meccset, az elkezdi a nagyágyukat piszkálni -  a következő két meccs be is bizonyította.

Nyolcadik alkalommal Buford Adam’s Dooley ellen szállt ringbe, aki 2 X W volt és emellett elnyerte a Gamest In Show titulust is egy Mississippi összejövetelen. Nagy kár, hogy ők összetalálkoztak a ringben, mert Dooley így bebizonyította, hogy valóban deadgame kutya. Grand Champion Melonhead legyőzte Buford Adam’s Dooley-t 2:40 alatt, abszolút game-séget és képességeket/tehetséget bizonyítva. Megemelem a kalapom mindkét ász kutya és gazdái előtt.

A kilencedik győzelmét a magasan rangsorolt M,M, & M’s Champion Panthol ellen szerezte meg. Az M,M, & M’s vagy ahogy másként ismerték őket, a Mason-ok, egy erős és ütőképes társulás volt közép-nyugatról, emellett már egy jó ideje nem veszítettek ekkoriban. A Panthol kutya Champion Jeep unokája volt és mindenki őt várta győztesnek. Végül Grand Champ Melonhead-et hirdették ki győztesnek, 1:02 hosszú harc után, s amellett, hogy legyőzte a Masonokat, azok hosszú győzelmi sorozatát is megtörte.

Melonhead Hammond’s Pigtől származott, aki egy 2 X W kutya volt, több, mint 4 órányi harccal a háta mögött. Pig testvérei voltak Hayward’s Champion Jack és Hammond’s J.M..J.M. volt az apja Steve  6 X W kutyájának, Wino-nak! Wino leghíresebb meccsét Winchester Kennels’ Champion Chaka ellen vívta. Chaka volt az a bulldog, aki legyőzte Boyles’ Champion Bolt Action-t. Mikor Wino legyőzte Chaka-t, sokan meglepődtek és csodálkoztak .
Ez egy valóban jól örökítő család! Melonhead anyja egy ismeretlen származású szuka volt.


Melon első kölykei még csak most értek be és kezdték el karrierjüket. Egy kan és egy szuka már 1 X W.
Csináltam egy párosítást Hammond’s Pig-gel és remélem kapok egy fele olyan jó kutyát ebből, mint Melon vagy testvére Champion Tiny Tim. Szeretnék gratulálni azoknak, akik e mögött a nagyszerű kutya mögött álltak és akik erőfeszítése nélkül sosem lehetett volna az a kutya, akit Grand Champion Melonhead-ként ismerünk.




Beszámoló

Ez a történet egy nagyon keresett/kapós meccsről szól, ami Larry Meador Gr. Ch. Melonhead-je és a The A Team Ch. Dooley-ja között került megrendezésre. Ez volt az első meccs és sok írnivalót adott, szóval vegyetek magatokhoz némi italt, dőljetek hátra és élvezzétek…

Larry Meador Vs. The A Team
Kanok, 45 font – Bíró: Parson

Melon  7 X W volt ekkor. Dooley handlere Buford Adams volt. Dooley egy vörös kutya volt, aki már néhány alkalommal győzedelmeskedett ezt megelőzően. A The A Team fene nagy összeget fizetett érte és a Melon-meccset megelőzően nyertek már vele egy küzdelmet R.E. Faul ellen. Faul egy 4 X W kutyával versenyzett ellenük, akit azonban Dooley gyorsan megölt. Hittem, miután láttam azon a meccsen, hogy annyira jó amennyire a többiek annak hitték, vagy álmodták jónak. Ugyanakkor nagyon is lehetséges, hogy el lesz verve az által a  kutya által, aki a világnak ebben a részében egyedüliként képes rá és megverheti.
A meccs előtt az A Team megpróbált annyit fogadást kötni a texasiakkal, amennyit csak lehetett: 100$-tól 5000$-ig.
Ezek a kutyák 2 órán és 48 percen keresztül küzdöttek. Szoros volt a harc két órán keresztül. A Dooley kutya olyan erős volt, mint egy bika és teljes erővel és elszántsággal küzdött, igazi game kutya módjára. Valósággal belecsapódott minden alkalommal Melonba, valójában szinte leütve őt, és ezt tette újra és újra. Minden alkalommal, amikor ezt tette, Melon azonnal felpattant és négy lábra állt és tette, amit éppen kellett. Sosem tett rossz mozdulatot, távolmaradt a bajtól és mindig egy lépéssel Dooley előtt volt.
Volt, aki a meccs előtt arra fogadott 500 dollárban, hogy Melon halott lesz a 30. percre, mások ugyan a meccs előtt még Dooley-t fogadták meg, de a mérkőzés közben változtattak és Melonhead-re tették át a pénzüket.
Mindenesetre a kutyák küzdöttek és küzdöttek: pokoli egy küzdelem volt! Dooley kezdte a scratch-elést egy jó indulással. Fejenként kb. 5-6 scratch-et teljesíthettek a találkozó folyamán.
Két óra elteltével Dooley elkezdett elfogyni, kezdett alulmaradni. A feje elkezdett dagadni, mint valami bokszolónak. A végére a jobb szeme annyira feldagadt, hogy teljesen bezáródott. Fején duzzanatok, dudorok voltak, s álla is feldagadtan lógott. Ha Melon lábait vagy vállát támadta, Melon ugyanezekkel a technikákkal, fogásokkal válaszolt. A végén senki nem hitte, hogy Dooley scratch-elni tud. A szétválasztás után valahogy látott még annyira, hogy eltámolyogjon a túloldalra, s ezzel álló ovációt kapott a nézők tömegétől.
Eztán Melon fordulója következett és egy amolyan halálos fogást [death-holds] vitt be, amelyek a küzdelmei során immár a védjegyévé váltak: hosszan és keményen kitartotta, ameddig csak tudta. Úgy tűnt, Dooley nem kap több handle-lehetőséget és így, ebben a fogásban fogja elveszíteni a mérkőzést. Végül újabb 15 perc múlva Larry Meador elcsalta/elcsábította/elcsalogatta [ to lure] saját kutyáját épp annyira, hogy egy scratch-et kapjanak.(!) Melon jót startolt és egy újabb mély fogást talált Dooley-n. [véleményem szerint a kutyája „elcsalása” valamiféle taktikai elem lehetett, hogy így kényszerítse feladásra ellenfelét.]
Larry megkérdezte Bufordot, ha nem akadékoskodna és feladná, úgy mindketten szédszedhetnék a kutyákat és gondjukat viselhetnék, megmenthetnék őket. Buford azt válaszolta, hogy nagyobb szüksége van a pénzre, mint a kutyára. 5 perccel később Larry feltette ugyanezt a kérdést, hozzátéve, hogy 500$ segítene-e megváltoztatni álláspontját? Segített. Szétválasztották a kutyákat és ahogy Larry felvette kutyáját, a jó öreg Dooley felemelte a fejét,  hogy elérje és megfogja…
Larry Meador’s Grand Champion Melonhead győzött 2:48 alatt.

Buford kérte, had lássa, Dooley scratch-elne-e. Nem is látta a pit túlsó felét, ezért kicsit közelebb vitték őket egymáshoz: ahogy utolsó ereje is kiszállt testéből, elkezdett botladozni előre…pokoli egy küzdelem volt…


És amik nem 100% információk:

Melon anyja egy Bruno/Heinzl keresztezésű, tiszta pit bull kutya volt, Sam Gulley és Gary Hammond állományából. Hammond's Bruno 2xw 1xl 1968-as születésű kutya volt Just Cezar és Knaust's/Spark's Tiny párosításából.

Karrierje végén rekordja 17 győzelem és 1 vereséget számlált.
Melon állítólag 12 győzelem után veszített, egyes beszámolók szerint 11 évesen, mások szerint körülbelül 8 éves korában.
Az egyik álláspont szerint öreg kutyaként Comeaux’ T-Bone 2 X W ellen veszített, akit ezután a meccs után vett meg Comeaux-tól Duhon és lett híres Duhon’s Champion T-Bone néven. Ezután még nyert egyet Duhon-nak, aki eztán eladta Európába, Hollandiába. Itt vereséget szenvedett az öregebb kutyaként Bad Boys’ Tabbs ellen 2 óra alatt.

Mások szerint kb 8 éves volt a T-Bone elleni csata idején. Sok texas-i ment el Cajun Country-ba drukkolni Melon-nak, és hogy szemtanúja lehessen ennek az összecsapásnak, s emellett hatalmas összegekben is fogadtak, biztosak voltak Melon győzelmében. Melon a fejet dolgozta, míg ellenfele a vállakat és a hátsó lábakat vette célba, mígnem Melonhead végül 0:53-nál megállt. Ezután nyert még néhány mérkőzést, de azon az éjszakán a fiatalabb T-Bone túl sok volt az öreg harcosnak.
Állítólag Meador akart egy visszavágót, amit meg is rendeztek és itt Melon legyőzte korábbi riválisát. Ez állítólag Melon 14 vagy 15 győzelme volt.

Ugyanakkor korántsem biztos, hogy valóban megtörtént a „rematch”. T-Bone ugyanis championként és veretlen 4 X W-ként eladásra került PMK-hoz Európába, aki Gr. Ch. Buster Brown-t és Gr. Ch. Candy-t is importálta az Egyesült Államokból, miután T-Bone-t megvásárolta. Az tény, hogy Buster Brown-t azért vette, hogy megbosszulja T-Bone Tabbs elleni vereségét. Ebben sikerrel is járt: Buster Brown legyőzte Bad Boys’ C-Zar Jr.-t.

Mások szerint Melonhead 12 X W – ként harcolt T-Bone ellen és nem megállt, hanem összeesett a saját sarkában az indulásánál.
T-Bone pedigree:



Szintén érdemes megemlíteni, hogy akik látták a Dooley-meccset, azt mondták Dooley tökéletesen, hiba nélkül tette a dolgát, pokoli munkát végezve…csakhogy Melon mindent vissza is adott neki,  még sokkal jobban!

Stílusát tekintve offenzív fej-kutyaként jellemezték.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése