2014. szeptember 18., csütörtök

Bingo Kennel's Grand Champion Boogie Boy POR










Boogie Boy a szerbiai Ritter Kennelnél született. Apja Ritter Kennel’s Gambo (Hammond’s Little Will X Mladen’s Alloya Cherry), akit egy jól örökítő szukára, Ritter Kennel’s Inka ROM-ra tettek rá. Inka a jól ismert Cune’s Iron Kid és Timotije’s Tea lánya volt. Alapvetően Boogie Boy ¾ részben Hammond-kutya volt, Teán keresztül pedig Country Boys.

Boogie korán érő volt, ennek megfelelően korán is kezdődött iskolázása, ekkor gyorsan kiderült, hogy igencsak tehetséges meccskutya lehet belőle.

Első meccsét mindössze 3 perc alatt nyerte meg Zoran’s Cerni ellen, gyakorlatilag egyetlen fogással. Rögtön ezután a Bingo Kennel megvásárolta, ahol folytatódott karrierje.

Második megmérettetésén Smesko’s Bleki-vel találkozott, aki Putina’s 4xw Champion Giroux Jr. alomtestvére volt. Boogie Boy számára mindközül ez bizonyult a legnehezebb mérkőzésnek, az első fél órában egy árva fogást sem sikerült találnia, ellenben sok sérülést kapott a fejére. Azán a 40. perc elteltével végül sikerült bejutnia ellenfele hasához és az „érzékeny részeihez”, így hamar vége is lett a küzdelemnek. A 42. percben Bleki már csak történelem volt…

A Bleki-meccs után hosszú felépülési időre volt szüksége Boogie-nak. A pihenő után következhetett a championátusi erőpróba, melyet Muggy Line’s 2xw Musa ellen szerveztek le. Musa egy kíméletlen mell-kutya hírében állott. Boogie azonban 49 perc alatt legyőzte őt is és megszerezte a Champion titulust. Musa felépülése után nyert egy találkozót, így ő is kiérdemelte a bajnoki címet.

A negyedik és egyben legkönnyebb meccse a Novo Selo’s 4xw Champion Kid elleni volt, ami 15,5 kg-ban került megrendezésre 1999. májusában. Champion Kid ugyan nyert hosszú meccseket, de ezúttal semmit nem tudott tenni, hogy megállítsa Boogie-t. Kidet 32 perc után kivették.

Boogie Boy immáron négyszeres győztes volt, a Bingo Kennel pedig a súlycsoport legjobbjával szemben szerette volna meccselni kutyáját. Végül Mickey’s Grand Champion Mali Ceda-ra esett a választásuk. Ők elfogadták a kihívást és még egyszer ringbe tették az előtte már visszavonult Cedát. Remek mérkőzés volt, kezdettől gyors irammal, ahol mindkét harcos megmutathatta, milyen tehetségesek is voltak. Nagy iramú és sok jó akcióval tarkított meccs volt. Mindkét kutya 2 gyors scratch-et csinált, de Boogie volt az, aki jóval frissebb volt és több erővel bírt a végére. A 42. percre nyilvánvalóvá vált, hogy Mali Ceda nem bírja tartani tovább a lépést, ennek megfelelően Mickey bölcsen kivette kutyáját. Mindketten megcsinálták a courtesy-t, de Mali Ceda elvesztette Grand Champion címét, a fiatalabb Boogie Boy pedig elnyerte sajátját. Nagyon látványos mérkőzés volt a jelenlévők legnagyobb megelégedésére.

Az ötödik győzelme után a Bingo Kennel Boogie-t visszavonultatta tenyésztési célokra, hátralévő életét is itt töltötte.
14,8 és 16 kg között versenyzett.

Legeredményesebb utódai:

Tribal’s (Huligan’s) 5xw Grand Champion Boogie Son
Wormditt’s 3xw Champion Ozzy
Svetozar’s 2xw Dunja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése