Egyezz meg egy olyan dátumban az ellenféllel, mely 8 hetet biztosít számodra a felkészülésre.
Egy adott időpontban készülj a meccsre. A tréningnapokon ugyanabban az időpontban edzetek, amikor a mérkőzést is kezdenétek. Például ha korán keltek és reggel 6 órakor tréningeztek, akkor igyekezz a meccs kezdésidőpontját is ugyanerre az időpontra időzíteni. A kutyák számára nagyon fontosak a szokások, a meghatározott napirend - sokkal jobban teljesítenek egy előre megjósolható menetrenddel.
Egyezzetek meg a tét nagyságáról. A tét felét el kell küldeni a bírónak, forfeit/zálog gyanánt. Egyezzetek meg a szabályokról, a bíró személyéről, a segítők számáról és a meccs előtti találkozóhelyről. Én személy szerint a Cajun-szabályrendszert szeretem a 10-30-30-as megoldásban. Ez azt jelenti, hogy scratch esetében 10 másodperces számolás van, 30 másodperc szünet a sarokban a scratchek között és 30 másodperc számolás, ha mindkét kutya fogáson kívül van (azaz egyik sem tart fogást), ez esetben az alsó kutyának kell indulnia. Olyan bírót szerezzetek, aki tudja a szabályokat és pártatlan. A mérkőzés előtt fussátok át a szabályokat az ellenfél handlerrel és a bíróval, ez megelőzi az esetleges szabályértelmezési vitákat a mérkőzés folyamán. A tárgyalásokat közvetlenül azzal folytasd, akinek a kutyájával küzdeni fogtok. Ne tárgyaljatok harmadik féllel, illetve harmadik emberen keresztül, ez félreértéseket okozhat.
Ha nektek kell utazni az ellenfélhez, próbálj szerezni némi súly- vagy fogadási előnyt, kompenzálva ezzel az utazás hátrányait. Szintén készüljetek egy találkozóponttal, ami nincs messzebb 15 percnél a küzdelem színhelyétől. Ez kiküszöböli a hosszú, rázkódó utazást, ami kedvezőtlenül hat a meccskutyákra.
Csúcsképességű, keményen harapó kutyát lehetőleg hideg időben versenyeztess, mert ez a típus hatalmas méretű energiát mozgósít és ezért valószínűbb, hogy hamar túlhevül vagy kimerül. Egy jó kondíciójú (long-winded) deffenzív stílusú kutyát engedhetsz melegebben is, mint pl. 70F (kb 21-22 Celsius). Forró időben légkondicionált helyen is mehetnek a kutyák.
A legjobb megoldás egy privát meccs, korán reggel, kb. 10 fővel mindkét fél részéről. A korai időpont távol tartja a hangoskodó bajkeverőket a meccstől. Ezek azok a trógerek, akik már a fogadások megkötésénél és kifizetésénél bunyóba kezdenek stb. Mindezek mellett nagyon kevés olyan dogman van, akik korán kelnek, hogy együtt edzenek kutyájukkal, szóval ezáltal is előnybe kerülhetsz, ha te a nap korai óráiban készülsz a versenyződdel.
Pit súly
Egy kutya korrekt pit súlya az a lehető legalacsonyabb súly, mely mellett még nem csökken sem az ereje, sem harapásának erőssége. Ez az egyik legnehezebben megtanulható dolog a game világában.
Naponta egyszer etesd a kutyád és mérd le a súlyát minden nap. Az étkezések között teljen el 24 óra. Ha így teszel, a kutyád súlyát úgy tudod megállapítani, hogy annak beleiben nem lesz ürülék; azaz a valódi súlyát mérheted. Gondoskodj a pontos mérlegről.
20-30 napba fog telni, mire sikerül meghatároznod a kutyád helyes súlyát. Csökkentsd az eledelének mennyiségét, amíg bordái láthatóak lesznek, és hasa felhúzottá válik. Ekkor a kutya már csak kb. 5 fontra lesz pit súlyától. Ekkor kezd el vele a gyakorlatokat és mindennap dokumentáld a súlyát.
Mindennap jegyezd fel kutyád aktuális súlyát egy naptárban, ugyan így jegyezd fel azt is, hogy milyen munkát végeztetek az adott napon.
Sétáltasd pórázon 30-60 percen keresztül naponta. Fokozatosan csökkentsd a napi ételmennyiségét. Nagyon figyelj arra, hogy reagál a kutya, milyen keményen húz ezeken a sétákon. Az ereje vagy éppenséggel az erejének hiánya fogja elhatározni, mikor hagyd abba az ételmennyiség csökkentését. Mikor bármilyen erőcsökkenést is észlelsz, fejezd be a takarmány további csökkentését. Figyeld, hogy vajon visszatér-e az ereje, miközben tartod az élelem mennyiségét. Ha az ereje visszatér, csökkentsd ismét az adagot és jegyezd fel az eredményeket a naptáradba. Növeld az adagot, ha kutyád ereje nem tér vissza.
20-30 nap után kutyád a megfelelő pit súlyában lesz. Kísérletezz, hogy meglásd, lehet-e még lejjebb vagy feljebb menni a súlyával és mindent jegyezz fel, hogyan befolyásolja a kutya erejét. Ha bármilyen kétséged támadna a korrekt súly felől, mindig hagyj rajta egy fél vagy egy egész fontot.
A kutya megfelelő súlya a meccs időpontjában
Nagyon kevés kutyás képes bulldogját pontosan a megállapodott súlyban a ringbe tenni. Ezt csak a legfegyelmezettebb, legtapasztaltabbak tudják. Habár ezt meg lehet valósítani azzal a programmal, amit itt felvezetek.
Mindennap leméred a kutyád súlyát, miután addig sétáltattad, míg ki nem ürítette beleit és nem vizelt. Ez a mérés az edzés előtt történjen. Ezeket a súlyadatokat szintén vezesd fel a naptáradra, az elvégzett gyakorlatokkal együtt. Ahogy közeledik a mérkőzés napja, szükséged lesz arra, hogy tudd, mekkora súlyú a kutyád egy adott nap különböző időpontjaiban. Az utolsó hét folyamán mér meg súlyát naponta háromszor. Ezáltal tudni fogod, mennyit nyom evés után, 12 órával evés után és 20 órával evés után. Ezzel a módszerrel tudni fogod, hogy a megegyezett súly alatt, felett lesz vagy éppen annyit nyom, amennyit kell.
Például a 45 fontos versenyződ 46,5 fontot nyomna étkezés után, 46 fontot 12 órával később, 45,75 font lenne a súlya 20 órával később. Ha kiüríti beleit és hólyagját 45 fonttal mér. Ha tehát ez a kutya 45,5 fontot nyom 12 órával evés után, valószínűleg 44,5 fonttal fog bemérni a mérkőzés idejére, azaz fél fonttal a megállapodott súly alatt lesz. Egy ilyen helyzetben adhatsz neki egy szelet búzakenyeret 12 órával az étkezés után: ekkor a kutyád mérlegelésen pontosan 45 fontot fog mutatni.
A lényeg az, hogy tudd, szükséged van-e arra, hogy megetesd a kutyád 12 órával a mérkőzése előtt. [kiemelés tőlem – bad mofo] Ezt csak akkor tudod majd eldönteni, ha tudod, hogy adott időpontban, napszakban mekkora szokott lenni a súlya.
Ha autóval utazol a mérkőzés helyszínére, próbáld meg szimulálni ezt az utazást a kutyával a felkészülés során és jegyezd fel mennyire hat az utazás a kutyád súlyára. Néhány kutya annyira nyugodt, hogy akár némi súlytöbblet is jelentkezhet, míg mások az autózás okozta feszültség miatt fogyhatnak. Ezért tedd be a kutyát hetente néhány alkalommal a kocsiba (használj szállítóketrecet). A kutyák olyanok, mint az emberek: sokkal jobban teljesítenek, ha szokásos menetrend szerint mennek a dolgok.
Győződj meg a mérleged pontosságáról, ehhez használj hitelesített tesztsúlyokat. A hirtelen hőmérsékletváltozás is befolyásolhatja a mérlegek pontosságát, ahogy a kutyák súlyára is hatással lehet.
Mikor megérkeztek a küzdelem színhelyére és előtte megsétáltatod a kutyát, mindig bizonyosodj meg arról, hogy ürített-e. Egy kutya ilyen helyzetben túl izgatott lehet és elfelejtheti ezeket a dolgokat. Ennek következményeként pedig túlsúlyos lehet a mérlegelésnél.
Ha motelban szállok meg, megsétáltatom ott a kutyát, lemérem, majd a meccs színhelyére viszem, ami optimális esetben nincs messzebb a szállástól 15 percnyi autózásnál. A kutya a szállítóketrecében marad a hivatalos mérlegelésig. Ezzel megakadályozom, hogy bármilyen energiát is fogyasztana a ringbe lépéséig. Ha túl korán érkezel az esemény színhelyére, akkor is hagyd a szállítóketrecben, gondoskodj arról, hogy meleg és kényelmes helye legyen. Ne engedd, hogy dideregjen, remegjen, ha fázik: értékes energiát pocsékolnátok ezzel. Hozz extra pokrócokat, hogy a szállítóboxára tedd, ha szükséges.
Ha a kutya teljesen üres, de túlsúlyos a hivatalos mérlegelésnél, meg se kíséreld ledolgoztatni vele ezt a többletet. Ez legyengítené. Ha szükséges, fizesd ki a büntetést és menjen a meccs.
Ha az ellenfél kutyája túlsúlyos, ösztökéld arra, hogy próbálja meg ledolgozni. Ha ezzel próbálkozik, legyengíti versenyzőjét. Alkalmanként elfogadom az ellenféltől a pénzbüntetést és mehet a meccs, ha például az ellenfél maximum fél fonttal túlsúlyos és az én kutyám felkészüléséről tudom, hogy jól sikerült.
A kutyádnak a felkészülés szakaszában minden nap azonos időpontban kellene ürítenie. Ha erre rá tudnád szoktatni, nem jelentene neki problémát, hogy a közvetlenül a mérlegelés előtt már üres legyen a teste. Ha nem ürít magától a mérlegelésig, helyezz fel egy vattázott végű fülpucolót a végbelébe, ettől azon nyomban üríteni fog.
12 órával a mérkőzés előtt már a motelben vagy, ahonnan másnap korán reggel indultok a harcba. Ekkor (tehát 12 órával a nagy esemény előtt) leméred a kutyád. Mivel pontosan betartottad az instrukciókat, pontosan tudni fogod, mennyit kell mutatnia a mérlegnek 12 órával a ringbe lépés előtt. Mondjuk, hogy fél fonttal kevesebb a szükségesnél: adj neki egy szelet barna kenyeret és mérd meg újra. Ha még mindig kevés a súlya, akkor ismét adj neki egy fél vagy egy egész szelet kenyeret. Ne adj már több ételt vagy vizet neki a meccs előtti 12 órában.
Ha ti utaztok a meccsre, azaz nem hazai pályán vagytok, vigyél magaddal saját vizet a kutyád számára.
Ha szorosan követed ezt a menetrendet, a kutyádat pontosan a megfelelő súlyban, kipihenten, mindenre készen hozod a meccsre. A fenti séma egy 45 fontos kutyára volt rászabva, szombat reggel 8:00 órai kezdéssel.
Egy, két szelet kenyeret tehát adhatsz a kutyádnak előző nap este, hogy azt a súlyt hozza, amit a felkészülés során este 8-kor nyomnia kell és amennyit mérni szoktál, ha jól csináltad a felkészülést. A meccset megelőző este, ahogy minden este 8 órakor 46 fontnak kell lennie a kutyának.
A meccs előtti napokban nem adok a kutyának Aziumot (dexamethazone). Viszont a meccs előtt 2-4 órával adok neki bőr alá injekciózva. A dózist a mérettől és kutya stílusától is függővé teszem. Egy gyengébb képességű kutya esetében magasabb dózist használok (4 mg), mert valószínűleg neki a gameségére kell támaszkodnia és minél tovább kell a ringben lennie. Az Aziumtól a kutya sokat vizel, emiatt pedig kiszáradhat, ha több mint 12 órával a meccs előtt kapná.
Szintén nem használok vízhajtó készítményeket a pit súly eléréséhez. Az ilyen típusú gyógyszerek (pl. Lasix) kiszárítják a kutyát, emiatt pedig elveszítheti erejét és kitartását. Sosem szárítom ki a meccskutyámat. Még ha egy ilyen kiszárított bulldog lenne olyan szerencsés és győzni is tudna a ringben, sokkal valószínűbb, nagyobb eséllyel fog elpusztulni hypovolémiás sokkban. [Ez olyankor fordulhat elő, amikor a szervezet kiszárad és a vérplazma mennyisége kritikus szintre csökken – bad mofo.]
Légy biztos benne, hogy kutyád tökéletes egészségi állapotban van végig a felkészülés alatt. Mentesnek kell lennie minden külső élősködőtől is, mint például bolhák, kullancsok és a fülben élő atkák. Tisztítsd meg a füleit a már említett vattázott végű fülpucoló pálcikával. A fülben tanyázó atkák kényelmetlenséget okoznak a kutyának és bármilyen támadó stílusú kutyának teljesen tisztának kell, hogy legyenek a fülei!
Egy kemény szájú támadó kutya ellenfele biztosan ellenfele füleit fogva igyekszik távol tartania őt magától. Ha azok a fülek be vannak gyulladva az esetleges atkás fertőzés miatt, a harapások nagyon kegyetlen fájdalmat fognak okozni.
Ugyanígy legyen mentes minden belső élősködőtől is (pl. szalagférgek, melyek legtöbbször a bolhákon keresztül jutnak be az állat szervezetébe). Fordulj az állatorvosodhoz, hogy ellenőrizze le a székletet élősködők szempontjából, illetve talál-e valami abnormálisra utaló jelet, mely a felkészülés során alakulhatott ki.
Ivermectin-t használok kampósférgek, hengeresférgek, szívférgek és ostorosférgek ellen. A marháknak való Ivermectin-t részesítem előnybe, mely 30 köbcentis tartályokban kapható és egyaránt adható szájon át, illetve injektálható.
A Droncit a legmegfelelőbb választás a szalagférgek ellen (ezek közé tartoznak a galandférgek, melyek nagyon komoly problémát okozhatnak). Az utolsó féreg-ellenőrzést egy héttel a mérkőzés előtt ajánlom, azaz a 7. héten.
A már említett marháknak való Ivermectin dózisa 1/10 köbcenti vagy milliliter minden 20 fontnyi testsúly után. Így egy 40 fontos bulldog esetében ¼ köbcentit kellene adni minden 30 napban.
A kutyád helye legyen tiszta és meleg. A többi kutyától különítsd el, ne legyenek a közelében. Én megpróbálom a meccskutyát minden olyan dologtól elzárni, ami elvonhatná a figyelmét és nyugalmát a kiadós edzésmunka után.
Fontos, hogy a handler annyi időt töltsön a kutyával, amennyit csak lehetséges. Ki kell építeni egy erős köteléket a kutya és a handlere között, ez fontos tényező lehet egy kemény meccs során. Vidd magaddal a kutyát, ha bemész a városba vagy akár tévézzetek együtt a szobában.
Légy óvatos, ha anabolikus szteroidokat használsz a szukáknál, azzal a céllal, hogy kitold a tüzelés időpontját. Ez gyulladáshoz vezethet a hasüregben illetve méhgyulladást okozhat, ami azt is jelentheti, hogy sosem lehetnek kölykei. 25 milligrammot használj, kéthetente.
A meccs előtt ne használj magas dózisban antibiotikumot. Használata következtében a természetes bélflóra kipusztul, ez pedig hasmenéshez és súlyvesztéshez vezethet.
Mindig tartsd rajta a szemed a kutyán. Ha úgy tűnik, le van lassulva, lomha, tunya és nincs túledzve, túlhajtva, adj neki egy hétnapos antibiotikum kúrát. Használj amoxicillint, ez egy jó, széles spektrumú szer, amely a legtöbb baktériummal képes elbánni. [Nálunk, Magyarországon Augmentin néven kapható a patikákban – bad mofo.]
Még egyszer, én csak egyszer használok Aziumot, 2-4 órával a show előtt, a bőr alá injekciózva. Segít megelőzni a szövetek dagadását, mely a hypovolémiás sokkot is okozhatja. Emiatt nagyon hasznos lehet ez a szer, különösen azoknak a kutyáknak az esetében, akiknek a győzelme a game-ségüktől függ elsősorban, azaz csak úgy képesek nyerni, ha tovább bírják ellenfelüknél a fizikai megpróbáltatásokat. 2 mg-ot használok minden kutyánál. Azok az egyedek, melyek nem mutatnak csúcs képességeket, 4-6 mg-ot is kaphatnak. Szintén a bőr alá, és mindig csak 2-4 órával a show előtt.
Ha anabolikus szteroidot is akarsz használni, akkor adj a kutyádnak testosterone cypionate-ot minden második héten. Az utolsó injekciót a csúcs edzés után add neki, azaz egy héttel a meccs előtt. A megfelelő dózis ½ -1 mg minden fontra. [Kereskedelmi forgalomban Depo-Testosterone néven is kapható – bad mofo.]
Az előbb említett tesztoszteron injekció mellett adj naponta 2 szem Anavar tablettát. [Ez egy szintetikus anabolikus szteroid, más néven oxandrolon. Nagyon jó minőségű, száraz izmot képes hozni, kifejezetten diéta mellé, szálkásításra ajánlatos, kevés mellékhatással jár. – bad mofo] Adj egy 2,5 mg-os tablettát reggel és egy másikat este. Egy nagyobb méretű kutya (48 font vagy felette) kaphat 2x2 tablettát is egy nap. Mindkét említett anabolika növelni fogja kutyád erejét és vele együtt agresszivitását és mindezt anélkül, hogy gyarapodna a súlya. 4 hetes ciklusban használom ezeket a szereket, ha a kutyáimnak adom.
A kutyádnak boldognak kell látszódnia mindennap, mikor meglát téged és kirobbanó erőben kell lennie. Ha nem így van, akkor vagy túledzett, vagy beteg.
Táplálkozás
Kezdd a legjobb száraz kutyaeledellel, amit csak vásárolhatsz. Minden jobb márka megfelelő. Én Purina Pro Plan Performance száraz tápot használok. Kukoricaolajat használok zsírforrásként és barnakenyeret, mint komplex szénhidrát forrást. Ezek mellett 2-4 uncia nyers borjúmájat adok neki a benne lévő B-vitaminokért és a vasért. Amiket itt felsoroltam, azok hatékony és nem túl drága táplálékok a felkészülés során.
Egy 45 font körüli kutya körülbelül 2-3 csésze [Fogalmam sincs mekkora adagot jelent egy csésze J - bad mofo.] Pro Plan Performance tápot kap, mellé az említett 2-4 unciányi borjúmájat, 2 szelet barnakenyeret. Két evőkanál kukoricaolajat adok neki, mégpedig úgy, hogy egy-egy kanálnyi olajat ráöntök a két szelet kenyérre. Ezzel etetem naponta egyszer a versenykutyákat a felkészülés során, mindig akkor, ha már kellően lehűlt a szervezete az edzés után. Az etetésnek mindennap ugyanabban az időben kell lennie. Ha a meccs reggel hatkor lesz, akkor az etetésnek is ebben az időben kell lennie mindennap.
Sose etess a kutyáddal egyszerű cukrokat: karamell, szirupok, édességek stb. Nagyon megnehezítik a kutyának a harcot 10-20 percig, a magasra felszökött vércukor szint miatt. Ezután a cukorszint hirtelen leesik, aminek következtében a kutya elveszíti az erejét és energiáját. Ezeket hívják „sugar high” és „sugar crash”-nek. STP’s Champion Bonnie emiatt veszítette el ötödik mérkőzését Smiley ellen.
Ha a show előtt 12 órával megméred a kutyád és könnyebbnek bizonyul, mint vártad, adj neki kenyeret, hogy meg legyen az a súly, aminek ebben az időpontban lennie kell. A szénhidrátok, mint a kenyér, 12 óra alatt szívódnak fel. A zsírok emésztéséhez hosszabb idő kell, így azt semmiképpen ne adj neki az utolsó 24 órában.
Ha hidegben fog menni a kutya, adhatsz neki több szénhidrátot. A magasabb szénhidrát mennyiség miatt általában a kutyák nagyobb iramban kezdik a harcot és nagy valószínűséggel túlhevülnek. Az alacsony hőmérséklet azonban könnyebbé teszi a kutya számára a nagyobb tempóban zajló küzdelmet és kisebb az esélye, hogy túlhevül. Meleg időben viszont csökkentsd a bevitt szénhidrát mennyiséget és használj több zsírt a diétában. A zsír ugyanis kevésbé intenzív formában, de a hosszú távú erőfeszítések megtételének elsőrangú energiaforrása, így sokkal jobban illik a meleg időjáráshoz.
Vásárolj borjúmájat. Szeleteld fel 2-4 unciás csíkokra, tedd műanyagzacskóba és fagyaszd le. Mindennapra olvassz fel egyet a kutya étkezéséhez.
Ne engedd a kutyát csontokat rágcsálni, mert kicsorbíthatja a fogát és a szilánkok megakadhatnak a torkában vagy a beleiben. Az állkapcsát illetően inkább dolgozz vele bőrön vagy adj neki nagy, az állateledel boltokban kapható rágót [bikacsökJ].
Ezen a diétán és az összetevőkön ne változtass a felkészülés során. Bármilyen változtatás hasmenést okozhat, ezért tartózkodj a változtatástól bármilyen áron is.
Edzésgyakorlatok a felkészülésben
Az én felkészülésemben az erősítő jellegű tréning prioritást élvez, ez különbözővé teszi sok más programtól, melyek szigorúan csak a kitartás trenírozására mennek. Ez a program, az én programom az erőt és a kitartást egyaránt fejleszteni fogja. Megóv attól, hogy befásuljon a kutya, mivel variálja a gyakorlatokat és sok pihenőnapot biztosít. A változatos gyakorlatok nem engedik a kutyát unatkozni és arra ösztökélik, hogy minden edzésen a legjobbját nyújtsa. A gyakorlatokat különválasztom erő és kitartást edző mivoltuk szerint és váltogatom őket.
Néhány példa:
Erősítő edzés:
pórázon sétáltatás
sétálás, miközben a kutya láncot húz
a kutya futtatása biciklivel, autóval, miközben láncot kell húznia
Állóképesség erősítése:
futópad-jenny-turn table
futtatás pórázon biciklivel, autóval
sprinteltetni frisbee vagy labda után
úszás
hide working- bőrön lógatás stb.
Az erősítő jellegű edzések megadják a szükséges erőt ahhoz, hogy kutyád irányítani tudja ellenfelét és meg tudja fogni, ahogy akarja. Segíti, hogy dominálni tudjon és ellenállhatatlan legyen.
Az erősítő gyakorlatokat csak minden másnap végeztesd a kutyával, hogy az izmok ki tudják pihenni a terhelést és regenerálódhassanak. Egy erősítő edzés után adj pihenőnapot vagy a következő napon állóképességet fejlesztő edzést végezzetek. Az erősítő edzést úgy képzeld el, mint a súlyemelést az embereknél: az izmok károsodását okozhatja, ha egymást követő napokon csinálod. A különböző típusú erősítőedzések különböző izmokat fejlesztenek, még ha a gyakorlatok hasonlónak is tűnnek.
Vegyük például, mikor pórázon sétáltatod a kutyát illetve láncot húzatsz vele. Az ellenállás, amit a kutyának le kell győznie, különböző szögekből éri az állatot, ennek megfelelően különböző izmokat fog fejleszteni. A gyakorlatok sokfélesége nem pusztán a különböző izmok megdolgoztatása szempontjából fontos, hanem elejét veszi annak, hogy a kutya megunja a munkát.
Az állóképességet, kitartást fejlesztő edzésmunka fogja megóvni a kutyát attól, hogy elfáradjon, kimerüljön a meccs során. Egy kutya előbb áll meg a kimerültségtől, mint egy keményen harapó ellenfél által okozott sérülésektől. Ebből egyértelműen kikövetkeztethető, hogy az állóképesség fejlesztés az alapja a jó felkészülésnek. Fokozatosan fogod növelni a bulldogod ilyen jellegű kondícióját a csúcsig, azaz addig a pontig, amikor a legnagyobb edzésadagot kapja. A felkészülés ezen csúcspontja 7 nappal a mérkőzés előtt van.
Azt ajánlom, hogy az első két hétben pórázon sétáltatással kezdj. 10-15 perces időtartammal kezdj és ezt tornázd fel 1 órás sétákra. Ez megkeményíti a mancsait és tónusba hozza az izmait. Tehát a felkészülés első két hetében tarts egy ilyen rávezető etapot. A 8 hetes felkészülés első két hete ezzel a sétás módszerrel menjen, majd a „maradék” hat hétben történjen a kemény edzésmunka.
Azt ajánlom, hogy minden edzésinfót írj be a naplódba. A bejegyzések tartalmazzák a napi súlyt, az adott napi tréning leírását, az edzés hosszát, időtartamát. Ugyanígy vezesd be a tréningnaplódba, ha bármilyen gyógyszert adsz a kutyának (féreghajtók, szteroidok stb.), illetve bármilyen rendellenességet tapasztalsz.
Az edzésnapló nagyon értékes referencia lehet, hogy feljegyezd és tanulmányozhasd a kutya fejlődését, illetve annak alapján a későbbiekben visszapillanthatsz, melyik edzésterv mely kutyánál működött a legjobban.
Nálam sikeres módszer volt a lánc húzatása. A következő módon akasztottam rá a láncot: a kutya 2 inch széles nyakörvet kapott, amelyre egy 5-6 láb hosszú nejlonkötelet (hegymászó v ejtőernyőzsinór) csatoltam. A nejlonkötél egy erős, nehéz karabinerrel csatlakozott a nyakörvhöz, míg másik végén egy fém karika volt. A pontosan lemért tömegű láncot erre a fémkarikára fűztem fel. (10, 12, 5 fontos láncokat használtam)
Megpróbálom az edzésmunkát az adott kutya küzdőstílusához igazítani. Például egy erős tempóban versenyző kutya esetében az interval edzéseket preferálom. Ez esetben a rövid, de intenzív munkát pihenőként egy kevésbé intenzív feladat követi. Ezeknek az elsöprő stílusú kutyáknak szükségük van hozzászokni ehhez a típusú munkához (mint pl. 10-30 másodperces sprintek), különben túlmelegszenek a meccs során. Egy csomó Zebo- és Bullyson-kutya, amiket én edzettem, képesek voltak arra, hogy elsöpörjék ellenfeleiket, majd lelassítottak, azután újból rohamoztak. Az interval edzés erre a típusú küzdelemre készíti fel a bulldogot.
A sprinteket végezhetitek futópadon, szabadban tett séták során vagy lánchúzás közben. A sprintek nagyon megterhelik a kutyák mancsait, ezért, mielőtt ilyen munkára fogod, győződj meg róla, hogy a kutyád mancsai jó állapotban vannak. Én a felkészülés végére időzítem az interval tréningeket, mivel a kutya mancsa a felkészülés elején még nem bírná az ilyen erős stresszt.
Minden tréningnek és a tréningek hosszának is a kutyához kell igazodnia, a kutyára kell szabni. Például egy kutya lehet olyan erős, hogy azok a láncsúlyok, amit fentebb említettem, nem elegendőek esetében egy megfelelő edzésmunkára. Ilyen esetben növelned kell a láncok súlyát. Néhány kutya viszont nem fogja húzni a láncokat, így más gyakorlatokat kell használni esetükben. Próbálj olyan gyakorlatokat használni a felkészülés során, amelyeket élvez a kutyád és kerüld azokat a konkrét gyakorlatokat, amiket nem szeret. A kutyáknak élvezniük kell az edzéseiket.
Soha ne dolgoztasd kifulladásig a kutyát. Mikor elfáradt és levegőért kapkod, elég volt a munkából arra a napra. Én ez előtt a pont előtt szeretem abbahagyni az edzést. Ezután hagyd sétálgatni, míg le nem hűl, majd adj neki annyi friss vizet, amennyit csak kíván.
Gyakran kombinálok különböző gyakorlatokat egy adott edzés során. Próbálj úgy váltani a gyakorlatok között, hogy minél kevesebb ideje legyen a kutyának pihenni a kettő között: az edzés legyen folyamatos. A kutyád nem fog pihenőt kapni a meccs közben sem, ezért az edzésnek is ebben a szellemben kell zajlania.
Ahogy a különféle gyakorlatok váltogatása, úgy az edzések helyszínének változtatása is segíthet, hogy a kutya élvezze a tréninget. A kutyák élvezik a gyakorlatok változatosságát, ahogy az emberek is. Ezért a szabadban sétálást/futtatást illetve a lánchúzást végezzétek különböző helyeken, ha lehetséges.
A munka mennyisége fokozatosan emelkedik a felkészülés csúcsáig, mely egy héttel a meccs napja előtt van. Mindig adj a kutyának egy pihenőnapot egy kemény edzés után, hogy regenerálódni tudjon és erősödhessen. A felkészülés csúcsa után az edzésmennyiséget drasztikusan le kell csökkenteni az utolsó héten.
Szeretek a kutyáimmal láncot húzni, mert növeli testi erejüket. Ennek eredményeként kutyáim erősebbek szoktak lenni az ellenfelénél. A pórázon sétáltatás szintén erősíti a kutyát, habár a láncos módszer sokkal hatékonyabb. Alapesetben a pórázon sétáltatott kutyák az első 10-20 percben húznak, majd innentől kezdve a gazda/tréner mellett sétálnak. Ha a kutya után láncot kötök, akkor az egész séta során munkát kell végeznie, folyamatosan kell erőt kifejtenie. A támadó stílusú kutyák rengeteg energiát használnak fel ellenfelük irányítására, sarokba szorítására, és gyorsan elfáradnak, ha csak nincsenek hozzászoktatva az efféle stresszhez. A lánchúzás ezt a helyzetet szimulálja.
Ne futass és ne húzass láncot aszfalt úton, illetve ehhez hasonló felületen. Földutak, mezők viszont épen tartják a kutya mancsát. Sose végeztess erőfejlesztő edzést két egymást követő napon. Ez olyan, mint a súlyemelés az embereknél: nagyon lerombolja az izmokat. Váltogasd az erőfejlesztő napokat a kitartást trenírozó edzésekkel és/vagy pihenőnapokkal.
Egy lusta kutya is keményen fog dolgozni, ha egy másik kutya mellett edzhet. Én nem bulltípusú kedvenceket használok vagy esetleg még el nem indult bulldogot. Ezeket a kutyákat hagyom, hogy jó messze elszaladgálhassanak a séta során, míg a meccskutya húzza a láncot. Néhány pusztító kutya, mint pl. McGee’s Panther, Mike’s Beast, Super Gnat’s Smiley maximális erőbedobással dolgozott, mikor egy másik kutya mellett edzett.
Nem számít, mennyire lusta a kutya, mindig van valami olyan edzésforma, amelyiket szeretni fogja. Tar Heel Matt 2XW Gigit nevű szukája nem szeretett láncot húzni a séták során. Viszont nagyon szeretett az udvarban rohangálni és a többi kutyát hergelni. Így aztán fogtam Gigit-et és ráraktam egy hosszú, 20 láb (kb. 6 méter) láncot és mértem az időt, miközben ő körbe rohangált az udvarban, a többi kutya között lármázva. Ez a Gigit egyébként egy 31 ½ - 32 fontos szuka volt.
Néhány kutya nem dolgozik csalival, lógatás,fogatás stb. Ezért fogok egy olyan kutyát, ami szereti, és hagyom hadd dolgozzon, míg a meccskutyával néhány méterről figyeljük a dolgot. Ezután engedem a meccskutyát, hátha megjött a kedve. Kivétel nélkül megjön a kedvük ehhez a típusú mozgáshoz.
A konc/csali magasságát egy kötélen keresztül tudom állítani. A csalit úgy kell a kötélre rögzíteni, hogy ne kerüljön a kutya állkapcsa közelébe semmilyen fém tárgy. A magasságot úgy kell beállítani, hogy a csak a kutya első lábai hagyhatják el a talajt. Ez a munka erősíteni fogja a nyakát, hátizmait és hátsó lábait. A garázs ajtóknál alkalmazott rugók megfelelőek lehetnek a csali felfüggesztésére, megfelelő ellenállást biztosít, de nem túl erős ahhoz, hogy a kutya fogait túlzottan megrántsa.
Handling
A jó handlerség kulcstényezői: mindig légy a kutya közelében és maradj éber, óvatos végig a meccs során. Ilyen egyszerű. Ugrabugrálni a pit körül, az még nem jelenti, hogy jó handler lenne valaki.
Ha te mérkőznél valakivel, azt akarnád, hogy legyen valaki veled a megpróbáltatás során. Mindig maradj mellette, így észre fogod venni, ha pl. átharapta saját pofáját.
Felépítettél egy erős köteléket a kutyáddal a felkészülés során együtt töltött sok idő során. Ez a kötelék fog képessé tenni arra, hogy megnyugtasd, bíztasd a kutyád a mérkőzés folyamán és kontrolláld a küzdelem tempóját. Mindig ugyanazt a vezényszót használd a kutya bátorítására, dicséretére, amit a felkészülés során is használtál. Csak akkor bátorítsd különösen hevesen/izgatottan, ha mély fogást ejtett ellenfelén és nem csak szimplán ellenfele bőrét ragadta meg. Máskülönben csak maradj a közelében, ahol lát téged, és beszélj hozzá nyugodt, egyenletes hangon.
A folyamatos bíztatás nagy sebességű küzdelemre készteti a kutyát és 20 percen belül kiad magából mindent.
Ha a kutyád foga beleakadt saját ajkába, nem tud keményen harapni, mert minden alkalommal saját magába harap, mikor becsukja száját. Vedd ezt észre azonnal és mondd el a bírónak. Ő megvizsgálja, megerősíti, ha a kutya valóban így járt és megpróbálja megoldani a helyzetet, miközben ők fogásban vannak. Ha ezt így nem lehet megoldani, a bíró szétválasztatja a kutyákat, a handler pedig „kiszabadítja” a fogat a kutya ajkából. Ha a kutya egyszer megharapja a saját pofáját, valószínű, hogy meg fogja harapni még egyszer, mivel az ajkai egyre jobban feldagadnak. (Ha a kutyád megharapja magát a rollok során, megfogja a meccsén is.) Az Azium segít megelőzni ezt a problémát azoknál a kutyáknál, melyeknek nagyobb, vastagabb ajkuk van, mivel kontrollálja a duzzanatok kialakulását. Kérj meg egy nagy tudású barátodat, hogy ő is figyelje a meccs során kutyád pofáját, ha ketten is figyelitek, kevésbé valószínű, hogy a kutyádnak sokat kellene bunyóznia egy ilyen kellemetlen problémával, mielőtt észrevennéd.
Mikor egy kutya elfordítja fejét ellenfelétől, akkor „turn”-nek, fordulásnak kell következnie. A bíró fogja eldönteni, hogy lesz-e turn. Ha bíró észreveszi ezt és turn-t rendel, a handlerek szétszedik a kutyákat, ha azok nincsenek fogásban. Maradj közeli pozícióban, hogy ha a bíró turnt rendel, gyorsan és megfelelő pillanatban tudjátok szétválasztani a kutyákat.
Ha a kutyád jól scratch-el és esetleg ő kapott kemény harapást, akkor neked kellene turn-t kérni a saját kutyádra, hogy ő scratch-elhessen. Ugyanez volna igaz abban az esetben is, ha kutyád állóképessége nem túl jó és jól jönne neki 30 másodperc pihenő a sarokban.
A handler-képességeket a rollok során lehet fejleszteni és gyakorolni. Meg fogod tanulni, hogy kússz, hogyan állj, hogyan légy készenlétben, hogy szétválaszd a kutyákat lökdösődés, ügyetlenkedés, botladozás nélkül. Én hátulról közelítem meg a kutyát, majd bal kezemmel megragadom a nyakát, mellét, jobb kezemmel pedig a teste alsó, hátsó felét. Óvatosan ragadd meg, fordítsd el a másik kutyától, hogy az ne tudja megharapni. Soha ne ragadd meg durván a kutyád. A mozdulatnak finomnak és gyengédnek kell lennie.
Fordítsd be a kutyád a sarokba, állítsd fel a négy lábára, hagyd levegőzni és közben vizsgáld meg az ajkait és mosd le. Közben pozitívan beszélj hozzá.
Ha az ellenfél keményen scratch-el, engedd el a kutyád, mielőtt az eléri, így nem fog felkenődni a sarokba. Ha az ellenfél elbizonytalanodik a scratch-nél, hezitál, tartsd vissza a kutyád, ameddig csak lehet: bármilyen mozdulat felbátoríthatja az ellenfél kutyáját, hogy végrehajtsa scratch-ét.
Nagyjából olyan illetve hasonló színű ruhát viselek a mérkőzésen, mint amilyen a kutyám színe: világos kutya esetében világos színű kezes-lábast, sötétebb színű versenyző esetében értelemszerűen valami a kutya színéhez passzoló sötétebb árnyalatot viselek. Egy hosszú mérkőzés végén egy elfáradt, megviselt kutya már nem képes megkülönböztetni a kutyát és handlerét és egy nagy egyszínű pacát fog látni maga előtt a szemközti sarokban. Másrészt a bulldogok általában nem indulnak, nem scratch-elnek ember ellen, így ezzel az illúzióval is el lehet bizonytalanítani őket.
Ha lehetőséged van rá, akkor válaszd szét a kutyát, akkor kérj scratch-et, turn-t, mikor a kutyád éppen jól érzi magát a meccs során. Például, ha a kutyád orrát éppen fogják, rágják, próbálj addig várni, míg kiszabadul ebből a kellemetlen helyzetből és már ő dolgozik egy fogáson, mikor szétválasztanátok.
Ne figyelj a közönségre. Csak a kutyára koncentrálj az egész idő alatt. Ha a mérkőzés nem halad jól számotokra, ne bátortalanodj el, mert a kutyád érzékeli ezt és ő is ugyanúgy elbátortalanodhat. Csak maradj ott, ahol a kutya jól láthat téged és gyengéden, finoman bátorítsd. Ki fogja állni a vihart és vissza fog tudni jönni a meccsbe és képes lesz nyerni. Viszont, ha lemondasz a kutyád győzelméről, ő is fel fogja adni.
Ha a kutyád már nem tud nyerni, ne hagyd benn a ringben megöletni. Vedd ki, a tétet már úgy is elveszítetted. Nincs értelme elveszíteni még egy értékes kutyát is.
Ha a kutyád űzi, hajtja, tolja ellenfelét, de nem tud egy jó fogást bevinni, tudsz segíteni a kutyádnak. Ha az ellenfélt éppen sarokba szorítja, szorította a kutyád, zárd le a menekülési útvonalat. Helyezkedj úgy, hogy a kutya ne tudjon kimozogni előle: azzal, hogy az elmozgás útjába állsz, azt az illúziót teremted meg, mintha csapdába került volna. Ugyanakkor készülj fel arra, hogy gyorsan félreállj az útból, mivel nem akadályozhatod, és nem érintheted meg a másik kutyát. Próbáld megteremteni az illúziót, hogy a másik kutya be van zárva a sarokba.
Mindig legyél udvarias a másik handlerrel. Ezáltal könnyebb dolgod lesz a szabályok terén. Mindig próbálj minél előbb túl lenni a meccsen, mert minden változhat bármelyik percben.
Jó, ha van valamilyen handling-stratégiád a meccs során. Előnyhöz jut a kutyád, ha neki kell scratch-elnie? Vagy jobb, ha egyáltalán nem kell neki scratch-elnie? Az a legjobb, ha az elején megpróbál a kutya nyerni kemény munkával vagy az a jobb, ha megpróbáljátok game-mel nyerni a csatát, azaz elmenni kondícióval, ameddig csak lehet? Ezek a stratégiák meghatározzák, hogyan irányítsd, kezeld a kutyát, milyen handler légy.
Mikor beléptek a pitbe, győződj meg arról, hogy a kutyád látja az ellenfelét és készen áll. Ha a kutyád nem látja, és azt sem tudja, mi történik éppen, az ellenfél átrohan a ringen és be tud vinni egy pusztító fogást, mielőtt a kutyád felfogná, mi csapódott belé. Én átemelem a kutyám a pit falán, majd elsétálok vele a pit közepéig, hogy észrevegye, és jól lássa az ellenfelét. Ezután szép lassan hátrálva megyünk a sarkunkba. A meccs kezdetéig sosem fordítom a sarokba a kutyát. Amennyiben az ellenfél handler a bírói jel előtt engedné el a kutyáját, várj az utolsó másodpercig és hirtelen emeld fel a kutyád a levegőbe. Az ellenfél kutyája bele fog csapódni a pit falába és lehet, hogy ki is törik a foga. Ezt csak a mérkőzés kezdetekor csinálom, nem a rendes scratch-eknél.
Néhány handler korábban, idő előtt engedi el a kutyáját, főleg a keményen harapó kutyák esetében, hogy ez által unfair előnyhöz jussanak a te kutyád kárára. Te pedig a magad javára fordíthatod az ő csalási kísérletüket.
Barney Fife

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése