2011. december 13., kedd

Davor's Vili ROM 2xW

Egyetlen cikk, bejegyzés illetve kép/mozgókép megjelentetésének esetében sem volt és nem is lesz szándékom illegális cselekményre, illetve annak erkölcsi elfogadására ösztönözni az olvasót.


 Vili Rom 2xw


Nem vagyok Vili tenyésztője, sem tulajdonosa, s talán nem én vagyok a megfelelő személy, hogy megírjam ennek a nagyszerű állatnak a történetét. Mivel azonban Davor soha nem írt semmit róla, és rajta kívül nagyon kevés dogman ismeri a Vili-vért úgy, mint jómagam, ez az, amiért úgy gondolom, hogy véleményem erről az állatról legalább annyira helytálló, mint Davoré. Megadatott az a privilégium, hogy saját kezemmel simogathattam meg ezt a kutyát. Saját szemeimmel láthattam második meccsén és fedeztettem vele legjobb tenyészszukámat még 1997-been.

De kezdjük a legelejéről. Valamikor a 80-as évek közepén a horvát Davor megvette Ljubomir’s Thor dupla lányát, közvetlenül a szerbiai Ljubomir Ubradovic-tól, Belgrádból. Ez a szuka erősen beltenyésztett volt Country Boy’s Ventje-re. Ventje egy jól ismert kutya volt Hollandiában. Nyert két gyors mérkőzést, majd veszített kettőt, melyeken deadgame-ségéről tett tanúságot (RIP). A második vereségét Mr. Nobody’s Ch. Rocky ellen szenvedte el.
 Country Boys' Ventje 2xw 2xl

A kis szuka a Ria nevet kapta Davortól. Az erős beltenyésztés miatt nyomorék lett: hátsó lábai térdei kiugrottak helyükről, amint hirtelen, gyors mozdulatot tett. Ezen problémája miatt sosem lett próbálva. Davor szobakutyaként tartotta a házában. Riát tekintette fő tenyészkutyájának, mindig hitt benne, mégpedig tenyésztésének módja miatt, pedigréja miatt.
Akkoriban nem sok pit bull volt ezen a környéken (Balkán). Az esélyek, hogy egy értékes fedezőkant lehet találni, nem voltak túl jók. Miután áttanulmányozta Ganja’s Black Magic aka Mad Max pedigréjét Davor, őt választotta Ria-t fedezni. Elutaztak a szlovéniai Ljubljanába, itt élt ugyanis Mad Max és gazdája Sine Leskovar,  itt történt meg a fedezés.
Két hónappal később megszülettek a kölykök. Azonban mind a 7 kiskutya szuka lett. Davor azonban kanokat is akart. Így valamivel később megismételte a párosítást.
 Sine's Mad Max ROM aka Ganja's Black Magic


Második alkalommal megkapta, amit akart: szukák és kanok is voltak az alomban. Ez a második alom valamikor 1989-ben született. Vili mellett ebben a második alomban látta meg a napvilágot T&B Kennels’ Ch. Brick és Biser’s 1xw Buldo. Mindkét kutyát láttam saját szememmel a ringben és mindkettő nagyon jó volt. Buldo volt az egyik legnagyobbat harapó, legkeményebb szájú és legnagyobb kutya, amit valaha láttam. A szerződéses meccsét 9 perc alatt nyerte meg, mindössze egyetlen fogással, amit ellenfele bal vállára vitt be. Az aréna tiszta vér lett. Ellenfele Wham ROM fia volt és nem volt esélye sem. Gazdája bölcsen kivette a ringből. A meccset egyébként catchweight-ben vívták, Buldo 31-32 kg-nyi nyers erő lehetett. Fekete kutya volt fehér lábakkal, bulldog testtel és egy abnormálisan nagy fejjel, ami extrém harapóerőt tudott kifejteni. Gazdája, mikor kitört a háború, bevonult és vitte magával Buldo-t is, akinek meccs-kutya karrierje ezzel véget is ért.
Champion Brick egy barna kutya volt, teljesen más stílussal. Ő okos volt, egyaránt tudott védekező és támadó felfogásban is küzdeni, attól függően, hogy a helyzet mit kívánt. 61 lbs súlyban ment először, 3 kg-val többel, mint az igazi pit-súlya volt. A Brothers Kennel volt a gazdája ekkoriban. Nyert egyet, majd veszített Ljubisa’s Ch. King ellenében. Láttam azt a meccset. Brick rendesen verte Kinget körülbelül fél órán keresztül. Ekkor, lévén Brick kövér volt és nem megfelelően edzett, túlhevült és földre került. King egy igazi finisher volt, ezért aztán Brick-et 45 percnél kivették előle. Nagyon keményen vissza scratchelt 3 lábon is. Gazdái csalódottak voltak, ezért mikor ajánlatot kaptak a T&B Kennels-től, eladták. A T&B megvásárolta Brick mellett a fiatal Svrco-t,, aki Vili és Bonnie párosításából származott. Ezután még két alkalommal meccselték Bricket, ekkor már a megfelelő súlyában 24,5 kg-ban (54,1 lbs). Láttam az utolsó meccsét, melyen a Champion címért küzdött Barac’s Pinky-vel aki 2xw 1xl volt akkoriban. Amellett, hogy mindkettőjük 2xw volt, vereségüket mindketten ugyanattól, azaz Ljubisa Ch. Kingjétől szenvedték el.
Brick elnyerte a Champion titulust, tisztán és meggyőző fölénnyel verve ellenfelét. A találkozó 1:45-nél ért véget, mindkét kutya megcsinálta az utolsó scratchet.
 T&B Champion Brick 3xw 1xl

[Számomra kissé zavaros a Brickről és a Buldo nevű kutyáról tett beszámoló. Buldo talán a "Buzdo" néven a pedigré oldalakon fellelhető kan lehet, a róla tett leírás alapján legalábbis nagyon hasonlíthatnak egymásra. Ami Bricket illeti, a ped oldalak alapján ő Mad Max x Kora párosításból szárrmazik, azaz dupla Mad Max utód. Ha az olvasónak bármilyen hiteles információja van ezekről az ebekről, juttassa el hozzám és korrigálom a cikket. - bad mofo]

Mielőtt rátérnénk Vili-re, még meg akarok említeni néhány szukát, melyek a két Black Magic x Ria párosításból származnak.

Egy vörös szukát Silvio vásárolt meg Zadarból. Ira-nak nevezte el. Miután Silvio végzett Ira iskolázásával, úgy döntött őt teszi meg fő tenyészszukájává. Fő fedezőkanja Wham volt, aki 2xw volt akkor. Pároztatta kettőjüket néhányszor. A legismertebb kutya ebből a párosításból a már említett Ljubisa’s Ch. King volt. Mellette szintén jó kutya volt ebből a párosításból Galesich’s Ch. Meegy 3xw, Galesich’s Ray 2xw 1xl és Kuba’s Charlie 1xw 1xl.

Két másik szuka a Black Magic x Ria alomból Szerbiába került. Az egyikük, egy fekete szuka, melynek Megy lett a neve, nyert egy meccset rövid idő alatt, majd game-el veszített Bijeljina Boys’ Ch.  Bela ellen 1:25 alatt. Radonjic és több oldtimer is azt mondja, hogy az a mérkőzés egyike volt a legjobbaknak. Én videón láttam a meccset. Megy fele akkora volt, mint ellenfele. Bela azonban túl okos volt ahhoz, hogy elveszítse azt a meccset.

 Dragan's Meggie 1xw 1xl ROM


A másik szuka, ami Szerbiába került, Mexy volt. Minden, amit tudok róla az, hogy volt egy nagyszerű utóda, mégpedig Djindja’s Gr Ch Jeep 6xw, aki hetedik versenyét elveszítette Montenegro’s Ch. Joker ellen.

Ismerem még két másik szuka testvérét Vilinek, ezek egyike Davor’s Kora. Láttam azt a meccsét, mikor veszített David’s Ch. Orca ellen. Vicces volt, Orca nagyszerű formában volt, ideális pit súlyában, 23 kg-al (50,51lbs) lépett ringbe. Kora azonban kövér volt eben a súlyban. Úgy nézett ki, mintha tele lett volna kölykökkel! Úgy vélem, az ő ideális súlya 42,1 lbs lehetett. Korát 45 percnél kivették, miután megcsinálta scratchét.
 Davor's Kora POR

Vili utolsó nővére Gina. Ő ismert kutya, mivel tőle származik Ljuzda Kennels’ Ch Patak 3xw 1xl (2:05), mikor Vilivel fedeztették.

Most térjünk vissza Vilihez. Azt akartam, hogy egy kicsit jobban ismerjétek meg testvéreit és a vérvonalukat.
Azt hiszem Davor 15 hónapos kora körül kezdte el iskolázni Vilit. Kezdettől fogva jobban szerette, mint alomtestvéreit, azonnal látta, hogy Vili különleges kutya. Szép állat volt, magas, erős csontozatú, tökéletes háttal, csillogó fekete színnel, fehér lábakkal és értelmes, vörös szemekkel. Nem sokat tudok személyesen Vili iskolázási periódusáról, de egy barátom, Edo a GB Kenneltől, aki Davor közeli barátja, mondta nekem, hogy Vilit egyszer próbálták testvére, Ch Brick ellen 30 percig. Brick game volt és nagyobb, mint Vili, de mégsem tudta távol tartani magától. Davor ezután eladta Bricket, míg Vilit megtartotta. Azt mondogatták, hogy lévén nagyobb volt, Brick dominált az első 20 percben. Ezután azonban Vili verte Bricket és Davor azért állította meg a rollt, hogy megóvja Brick életét, mert Vili meg akarta ölni.
Mint mondtam, Vilit rollozták néhányszor, de nem sokat tudok erről, csak annyit, hogy Davor kedvence volt.

Első hivatalos mérkőzése 22,5 kg-ban volt (49,51 lbs) és T&B Kennels’ Art-ot győzte le fél óra alatt. Én nem láttam, de akik látták, azt mondják Vili totálisan leiskolázta ellenfelét.
A második meccset viszont láttam. Nos, volt némi szerencsétlenség ezen meccs körül. Az eseményt Pag-ban készültek megrendezni. Ez egy szépséges sziget, ahol Davor és Vili élt. Sok kutyás érkezett a helyszínre, hogy láthassák ezt az eseményt. Vili ellenfele Wermacht Kennel Satan nevű kutyája volt. Sajnálatosan azonban túl sok ember érkezett erre a piciny szigetre. Több mint kétszáz vendég érkezett, mikor Pag-on összesen volt 10 ház. Az összegyűlt nézők olyan gyanúsak voltak az ott lakóknak, hogy hamarosan kiérkeztek a rendőrség különleges egységei és letartóztattak mindenkit, még mielőtt elkezdődött volna az összecsapás. A rendőrök nem tudták mi készült a szigeten, majd néhány órányi várakozás után a kutyákkal együtt elengedtek mindenkit. A legtöbb kutyás fáradt volt és hazamentek, néhányan azonban azon tanakodtak, ezek után megtartsák-e a mérkőzést vagy elhalasszák?
A kutyák gazdái is megvitatták a dolgot. Sokminden szólt Satan ellen azon az éjjelen: a körülmények hatására fáradt volt és könnyebb is volt a megállapított súlynál. Gazdája, Buda azonban úgy döntött, hogy engedi kutyáját. Beültünk 4-5 autóba és a két ellenféllel Zadarba mentünk, Silvio yardjára, hogy ott menjenek a kutyák. Mikor megérkeztünk, hajnali két óra volt. A mérlegelésnél kiderült, hogy Satan 2,5 kg-val (5,51 lbs) könnyebb volt Vilinél. Nem volt fair így engedni, de Buda eldöntötte, hogy megpróbálja így is. Természetesen ez könnyű menet lett Vilinek, aki minden probléma nélkül nyert 13 perc alatt, mikor Satant kivették.

Mit gondoltam Viliről, mikor láttam menni? Sokan azt gondolják, hogy ő csak egy egysíkú romboló, mert a meccsei rövidek voltak. Ez nem igaz. Az igazság az, hogy az utódjai közül sokan szigorúan támadó, felőrlő stílusú kutyák voltak, de Vili nem ilyen volt. Ő egy komplett bulldog volt, a kezdésnél fejre ment, hogy lássa, mit fog csinálni az ellenfele, okos kutya volt. Ha azt látta, hogy ellenfele túl gyenge hozzá képest, hatalmas finishbe kezdett. Kemény szája volt és emellett tehetséges és gyors harcos volt. Nos, azt mondanám, egyike volt a legjobbaknak, amiket láttam és láttam egy jó párat, nekem elhiheted. Nagyon jó levegője volt, aminek köszönhetően könnyű volt edzeni. Mindezek felett szuper erős volt, egy természeténél fogva extrém módon erős kutya. Ez a karakterjegy napjainkig az egyik fő védjegye a Vili-vérvonalnak – a Szuper Erő!

A Vili-féle kutyák általában feketék, fehér mellel és mancsokkal, vagy vörösek fehér mellel és mancsokkal. Mindegyikük erős csontozatú, nagy fejjel és nagy, erős izomzattal. Mindegyiküknek durva, nyers temperamentuma van, sosem félnek az embertől, ellenkezőleg.

Régen pletykák keringtek egy bizonyos „év meccséről”, amit Ljubisa’s Ch King és Vili 2xw között tartottak volna, valamikor 1993. körül. Ez a meccs azonban sosem történt meg. Davor soha többet nem meccselt kutyát. Úgy döntött, hogy csak tenyésztéssel fog foglalkozni és nagyon jó sikereket ért el Vilivel fedezőkanként is. Úgy gondolom, hogy Davornak meg kellett volna próbálnia Vili-t Champion titulust szerezni, mert szerintem kiváló versenykutya is volt. Davor azonban úgy határozott, hogy a továbbiakban csak tenyésztésre fogja használni, és nem fogja kockáztatni fő tenyészállatát.
Mikor Vili 7-8 éves lehetett, egy férfi érkezett Olaszországból Davorhoz. Di Gregorio-nak hívták és megvásárolta Vilit és testvérét Korát extrém mennyiségű pénzért és mindkettőjüket Dél-Olaszországba vitte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése